Hála a ránkzúdított rengeteg vámpírfilmnek és -könyvnek, nem kell különösebben elmesélnem, mi fán terem a vámpír. Azért a lényeget tekintsük át mégis. Előrebocsátom, hogy az összefoglalóba kismillió helyen bele lehetne majd kötni, de akkor is, nézzük át.
A téma egyébként nagyon nagy, ezért nem is kísérletezem vele, hogy egy komplett, átfogó képet nyújtsak a közkedvelt vérszívókról.

Mivel sokáig várattalak Benneteket, Kedves Olvasók, ezért a mai napon sokkollak Titeket pár történetettel, érdekes adalékkal, jövő héten pedig a szárazabb áttekintések következnek. Ma inkább csak lazulunk.

A vámpír mitikus lény. Az élők és a holtak közti világ határmezsgyéjén rekedt. Nappal a koporsójában alszik, éjjel pedig emberek vérét szívja. A vérszívás nem egyszerre történik, hanem az áldozat rendszeres megcsapolásával, amíg az illető el nem sorvad. Miután eltemetik, ő maga is vámpírrá válhat, hacsak nem teszik meg a szükséges óvintézkedéseket ellene. Védekezni fokhagymával, feszülettel, szenteltvízzel lehet. Elpusztításának módja a napfénynek való kitétel, a tűz, a szíven átvert cövek, és lefejezés.

Anne Rice óta tudjuk, hogy a fokhagyma baromság, a feszület nem zavarja őket, és a szenteltvízzel se foglalkoznak különösebben. Stephanie Meyer óta pedig még a Nap se árt nekik, ellenkezőleg: gyémántragyogást kölcsönöz nekik. (ÁÁÁÁÁ!)

Nem veszem elő Drakula gófot, kismillió weblap foglalkozik vele. Nem vállalom továbbá Báthory Erzsébet rehabilitálását sem, és a magukat vámpírnak képzelő sok idiótát, akik gyilkoltak is (lsd. Rod Ferrell) Ő egyébként nagyon megjárta. Tizenhat évesen lemészárolta  a barátnője szüleit, úgyhogy csípőből halálra ítélték. Végül életfogytiglanra változtatták az ítéletet.
 
Tessék, néhány vámpírtörténet a való életből:

Kezdjük Petre Toma esetével, 2003-ból. Ez a román tanító 76 éves korában hunyt el. Krajovában, Marotinu faluban. Annak rendje-módja szerint eltemették. Hat hét múlva, amikor a lánya,  Floarea Cotoran, kiment a temetőbe, majdnem rosszul lett. Apja sírját láthatóan megbolygatták.

Az asszony azonnal feljelentést tett a rendőrségen, és rövid időn belül el is fogták a tetteseket: Petre Toma sógorát, özvegyét, és négy másik családtagot. Vallomásukban elmondták, hogy kihantolták a tanító testét, kivágták a szívét, keresztútnál éjfélkor elhamvasztották, majd a hamut vízbe keverték, és megitták. Minderre azért volt szükség, mert a halott visszajárt, kísértette őket, és életerejüket szívta. Az egyik rokon hajnalban látta a háztól távozni. Miután a vízbe kevert hamut megitták, jobban lettek.

A bíróság hat hónap felfüggesztettel és pénzbüntetéssel jutalmazta az önjelölt vámpírirtókat. Petre Toma esete azonban nem egyedi. Romániában a legtöbben hisznke a vámpírokban. Egy 21 éves bukaresti egyetemista, aki ügyvédnek tanul, ezt mondta:

'Mint mindenkinek, nekünk is megvannak a magunk kis babonái. Ha fekete macskát látunk az utcán, hármat lépünk visszafelé, hogy a baj elkerüljön bennünket. De a vámpírok... az más dolog, még ha ostobán is hangzik. Én mindig a nyakamban hordom a kis keresztemet, minden eshetőségre készen.'

Egy másik férfi arról beszélt, hogy nagybátyja halála után súlyosan megbetegedett.
'Ez 1993-ban volt. Betegen feküdtem, az orvos nem tudott mihez kezdeni velem. Aztán egy nap a nagynéném adott innom egy pohár vizet, Szinte azonnal jobban lettem, pár nap múlva el is hagyhattam az ágyat. Csak később tudtam meg, hogy a nagybátyám elhamvasztott szívét keverték abba a pohár vízbe.'

A vámpírok sírjának felderítéséhez van néhány módszer. Petre Toma sírját nem volt nehéz, ugye - de mi van akkor, ha a vámpír ismeretlen? Nos, az egyik módszer, hogy egy fiatal, szűz fiút vagy lányt meztelenül lóra ültetnek, és amelyik sír fölött nem lép át a ló, megáll, prüszköl, az a vámpír sírja. Ilyenkor ki kell ásni, és elpusztítani.
 
Aki eddig evett, vagy ne olvasson tovább, vagy fejezze be később.
 
 Azt gondolom, mindenki tudja, hogy a halottak egy idő elteltével hát finoman szólva is jelentős átalakuláson mennek keresztül. A bőr veszít nedvességtartalmából, visszahúzódik a körömágy, az ajkak és az orr. A szemek beesnek. Ez azt okozza, hogy a haj és a körmök hosszabbnak tűnnek (NEM nőnek tovább a sírban, akármit is mondott a Vörös Királynő a Kaptárban) A fogíny szintén visszahúzódik, ezért a fogak is hosszabbaknak tűnnek, és a halott 'vicsorogni' tűnik.
 
A halott teste felpuffad a benne keletkező gázoktól. Ennek egyszerű oka van. A halál után nem áll le a komplett szervezet, a bélben és gyomorban lévő baktériumok még dolgozgatnak. Nekik elsősorban az emésztés elősegítése a dolguk, ezért miután minden elfogyott, elkezdik a gyomrot emészteni (és minden mást) A belső szervek elfolyósodnak, a hasüreg felpuffad a keletkező gázoktól, a vér kitüremkedik a fülön, orron és szájon át.
 
Ha egy 'vámpír' sírját megbontották, és a holttestet a fent leírt állapotban találták, ez bizonyíték volt arra, hogy valódi vámpírral állnak szemközt. Ilyenkor a szíven átverték a karót. Szemtanúk leírása alapján a vámpír 'sikoltott', és vér bugyogott a testnyílásokból.
Ennek megint biológiai magyarázata van. Mint az előbb utaltam rá, gázok fejlődnek a testben. Ha ezt valami módon kiszabadítják a bentrekedt levegő utat talál, ilyenkor a hangszalagot is megrezegtetheti. (Hullaházi alkalmazottak szokták hallani a koporsó belsejéből a halk pukkanásokat, amikor egy-egy felfúvódott halottból 'kirobban' a levegő. Ezért is mondtam a barbadosi koporsóknál, hogy én Arthur C. Doyle elméletét támogatom, miszerint a fejlődő gázok mozgathatták ide-oda a koporsókat. Emlékezzünk: ólommal bélelt koporsókról volt szó, tehát a holttestek levegőtől elzártan bomlottak. Na hagyjuk, mert még az a kevés olvasó is elmegy, aki eddig kitartott.
 
Ennyit a gusztustalan részletekről.
 
Miközben a vámpírokat gugliztam, és saját, nem csekély memóriámat mozgosítottam, beleszaladtam valamibe, amiről szerintem nem sokaknak van tudomása. Természetesen nem én vagyok az egyetlen blogger, aki az okkult és paranormális témákkal foglalkozik, ezért kifejezetten megörültem, amikor ráakadtam egy olyan blogra, amelynek az írója 'Vampirologist' Csak az volt a gyanús, hogy szinte minden bejegyzésében emlegetett egy Seán Manchester nevű illetőt, méghozzá szenteknek kijáró áhítattal. És itt ráakadtam egy olyan különös történetre is, amit egyszerűen nem akartam elhinni.
 
Nem hiszem, hogy kis hazánkban különösebben ismert lenne a highgate-i vámpír története, de, amikor ezt megtaláltam, azt mondtam, leírom ide.
 
Nos tehát. Valamikor az 1960-as évek végefelé, két fiatal lány név szerint Barbara Moriarty és Elizabeth Wojdyla éppen hazafelé tartottak a barátaiknál tett látogatásból. Az útjuk egy temetőn át vezetett. Ez nem azt jelenti, hogy konkrétan a sírok között sétáltak, hanem hogy az út, amin mentek, két részre osztott egy temetőt.
 
"A két intelligens diáklány nem akart hinni a szemének, amikor átlépték az északi kaput, és a sírok és kripták között a holtak kiemelkedni látszottak sírjaikból. A két lány kísérteties csendben tette meg a maadék utat. Amikor elérték az út végét, megtalálták a hangjukat, és beszéltek az átéltekről. Mind a ketten ugyanazt tapasztalták. Olyannyira ijesztő élmény volt, hogy Barbara nem is akart róla többet beszélni."
 
Elizabeth innentől kezdve egyre rosszabbul lett. Rémálmaiban valaki megpróbált behatolni a szobájába, és az illetőnek éppolyan halottsápadt arca volt, mint amilyet a temetőben látott. Ahogy elmesélte Seán Manchesternek, akivel 1969 nyarán találkozott:
 
'Mind a ketten láttuk ezt a temetői jelenetet, pontosan előttünk történt. A sírok mind felnyíltak, és az emberek felkeltek belőlük. Nem is vettük észre, hogy mennénk az úton. Csak erről a jelenségről vettünk tudomást.'
 
 Elizabeth egyre vérszegényebbé vált. Képes volt alaposabb leírást is adni a szörnyetegről:

 
'Vadállati arca volt, tüzes szemekkel, éles fogakkal, de mégis emberi arc, ugyanakkor állati vonásokkal. Az arc szürke és beesett'
 
Elizabethnek gyulladásos dombocskák jelentek meg a nyakán, és a dombok közepén lyukak voltak. Néha véres volt a párnája, és egyre jobban vonzódott a Highgate-i temetőhöz.
 
Seán Manchester, ahogy az egy hivatásos vámpírvadászhoz illik (nem vicc, tényleg ez a foglalkozása, de majd mindjárt), el is végezte az ilyenkor szokásos rituálékat. Beszórta szenteltvízzel Elizabeth szobáját, kerített neki egy ezüstből készült nyakbavaló keresztet, sóval és fokhagymával dörzsölte be a helységet. Elizabeth gyulladt dombocskáit is megmosogatta némi szenteltvízzel, mire azok eltűntek, és pár héten belül a lány meggyógyult, étvágya visszatért, a temető se érdekelte többé, sőt máshova költözött.

Szívesen venném, ha valaki megmagyarázná, hogy a két intelligens diáklány ugyan már miért nem ragadta meg társnője karját, és sikoltott, hogy 'Te, vazze, mi az ott?' Normális emberi reakciónak vélem, hogy ha valaki valami szokatlant, meghökkentőt tapasztal, akkor legalább a meglepődés legkisebb jelét mutatja. De az intelligens diáklányok szótlanul nézték, ahogy a temetőben a holtak kiemelkedni látszanak a sírjaikból, ők pedig békésen továbbgyalogoltak, és ott kicserélték tapasztalataikat.

Valamint azt sem értem, hogy miután Elizabeth egyre rosszabbul lett, miért nem várta már meg valaki azt a vámpírt, hogy éjszaka belopózzon a lányhoz?

Na de akkor most Seán Manchester. Azaz bocsánat, mille pardons, mivelhogy az uraság egy püspök. Azaz Bishop Seán Manchester. Hogy ez a püspökség mennyire komoly, az jó kérdés, ugyanis az illető úr nem a római katolikus egyház püspöke, hanem a régi katolikus (Old Catholic) egyház püspöke. Ennek is megpróbáltam utánanézni, de a zűrzavarból, ami körülvett, nagyjából azt tudtam kihámozni, hogy ez az egyházak közötti különbség körülbelül olyasmi lehet, mint a Brian élete c. filmben a Júdeai Népfront és a Júdea Népe Front közti különbség. Mindenesetre még az az egyház sem ismerte el Manchester urat, amelyhez tartozónak ő vallja magát ’Diakónusunk sincs ilyen névvel, nemhogy püspökünk’

Manchester Lord Byron balkézről való leszármazottja, és erre a tényre a fiatalabb kori fotóin alaposan rá is játszik. (Pocsék hatással) Jellemző egyébként, hogy mindenütt a fiatalabb kori fotóit közölteti magáról. Amúgy vámpírvadász, és még a Wikipédiában is két szócikk van róla: a Red Pill, és a RationalWiki egyaránt ír róla, merőben szöges ellentétből.Egy Alex Lucard nevű illetőre szabályosan rászállt, és szorgalmas boszorkányüldözést folytatott ellene. Az illető úr bűne, hogy a neve A. Lucard. Azaz Dracula, megfordítva. Hát ha ez nem ok arra, hogy valakinek egy karót verjenek a szívébe!...

Ez a botcsinálta püspök nagy szerepet játszott a highgate-i vámpír históriájában. A hisztérikáról fentebb már írtam, most jöjjön ez a Buffy-előd.

Miután az erényes és minden valószínűséggel meglehetősen keféletlen Elizabeth észlelte a vámpírt, mások is elkezdtek gyanús jelenségeket látni a temetőben. Fehér lebegő alakot, kalapos fekete férfit, szürke csúnyaságot. Egy bizonyos David Farrant nem átallott eltölteni egy éjszakát a temetőben, hogy aztán kijőve azt állíthassa ’Valami volt ott’

Manchester szabályos vámpírvadászatot hirdetett meg péntek tizenharmadikára (Volt humora, na) A résztvenni szándékozó tömeget a rendőrség tartotta vissza, de a püspök úr eközben a segítőivel mégis bejutott valahogy, viszont a kriptába, amit kinéztek, nem tudtak bejutni, mert a rozsdás vasajtó nem mozdult meg. Végül egy lyukon keresztül, kötélen lebocsátották a kripta belsejébe, ahol három koporsót talált. Ezeket gyengén megfűszerezte egy kis sóval-fokhagymával, majd vonakodva kimászott.

A kriptához állítólag egy alvajáró lány vezette el. Buffynk a vámpír identitása felől sem hagyott kétséget. Szerinte egy feketemágiát gyakorló, havasalföldi, tizennyolcadik századi nemesember volt, aki hazai földdel megtöltetett koporsóban érkezett Angliába, és itt temették el.

Ismerős a történet? Nem csoda. Bram Stoker már írt valami hasonlót. Igaz, kb. száz évvel ezelőtt.

Augusztusban egy elszenesedett, fejetlen női holttestet találtak a temetőben, de erre már a rendőrség is beelegelt, és lezárták a területet. El is kapták a hasonlóképp féleszű David Farrantot, amint egy komplett vámpírkastélyra elegendő karót cipel magával. Letartóztatták, de később elengedték.

Manchester viszont nem tökölt, ezúttal nappal tért vissza  kriptához, és be is jutott. A koporsókat felnyitva egy ’háromnaposnál nem idősebb holttestet’ talált, de ezúttal se tudott karózni, mert egyik segítője lebeszélte róla. Ismét fűszerezett kicsikét, aztán befalaztatta a kriptát. Évekkel később azonban ismét belebotlott a vámpírba, ezúttal egy észak-londoni pincében, és meg is karózta. Segítője lefotózta a vámpírt, aki kíváncsi rá, nézegesse. Vigyázat, csúnya. A képek közti különbségre egyébként az a magyarázat, hogy a rituálé során a holttest szétesett, jelezve hogy elszállt belőle az ördög.Ha meg valaki ért egy kicsit az ilyesmihez, esetleg érdeklődik is, akkor olvashatott már olyat, hogy a holttest a szabad levegőn oxidálódott, és percek alatt szétmállott. Ehhez sem kell semmiféle ördög.

A püspök úrban egyébként egy festő is elveszett, olyan mélyen, hogy azóta se bír felszínre kerülni.

Így tehát azt hiszem, érthető, ha napjainkban nem is annyira a vámpíroktól, inkább az önjelölt, marha vámpírirtóktól kell tartanunk.

Folyt. köv.